Túlélési útmutató turnézó íróknak – 2. rész.

Ezt nagyon eltoltam.

Teljesen elfelejtettem említeni, amikor Ann Arborban jártam, hogy a könyvem főhősnője, azé a könyvé, amelyikkel ÉPPEN TURNÉZOM, Ann Arborból származik.

Mégis mit hittem? Úgy értem, a LOCSIFECSI KIRÁLYNŐ egy teljes fejezete ANN ARBORBAN játszódik. Én pedig ANN ARBORBAN dedikáltam. És az égvilágon senkinek sem szóltam.

Nézzétek, az a helyzet, hogy ahány repülőn ültem már az elmúlt három hétben, nem csoda, hogy elfelejtettem. BÁRKI elfelejtené, hogy hol játszódik a SAJÁT könyve (arról nem is beszélve, hogy éppen melyik városban jársz).

Valami oknál fogva az emberek nagyon kíváncsiak rá, hogy limuzinnal járok-e dedikálni. Majdnem, de nem egészen. Egyszeri és megismételhetetlen sorozatom, a Meg Cabot Túlélési Tanácsai Turnézó Íróknak most következő epizódjában fellebbentem a fátylat az írók szállításának rejtélyéről.

Meg Cabot 2. számú túlélési tippje turnézó íróknak:

NEM, A MÉDIAKÍSÉRŐK NEM KERÍTŐK!

Bármit is sugall a „kísérő” szó, a médiakísérők keményen dolgozó emberek, akik a városon átutazó írókat furikázzák.

Néhány író a kiadójával utazik. De azokat, akik nem, a kiadók médiakísérők gondjaira bízzák, akik segítenek begyűjteni és megfelelő időben a megfelelő helyre eljuttatni őket. Nem könnyű feladat, hiszen az írók közismerten megbízhatatlanok.

De a médiakísérők feladata nem merül ki az írók kísérgetésében. Néha nekik kell közvetíteniük a kiadó és a könyvesbolt között, néha a kiadó és az utazási iroda között, és úgy segítik az írót, ahogy csak egy helyi ember tudja.

És néha a médiakísérők ápolóként is fellépnek, amikor az író túl beteg / részeg / koszos ahhoz, hogy ellássa a feladatait. A médiakísérő hoz nekik gyógyszert, kijózanítja őket, és ha szükséges, ráveszi őket a mosásra és a mosakodásra.

Mivel ilyen sok időt töltesz a médiakísérőddel, főleg, ha sokat autóztok együtt, egy bizonyos fokú intimitás kialakul, ami az esetek 99 százalékában teljesen szakmai szinten marad. Te és a kísérőd elbeszélgettek a jelenlegi eseményekről, ártatlanul pletykálkodtok más írókról, akiket kísért már, vagy akár együtt hallgattok hangoskönyvet az autórádión. Néhány médiakísérővel olyan jól összebarátkoztam, hogy amikor nem turnézom, rendszeresen váltunk e-maileket is, és tartjuk a kapcsolatot.

Mivel a médiakísérők természetüknél fogva  eleven és társaságkedvelő lények, elkápráztathatják az írókat, akik addig minden idejüket egy dolgozószobába zárva töltötték, és azt is írással. Na, innen származik az az 1%, amikor nem marad szakmai szinten a társalgás.

Bizony! Volt már olyan, hogy egy médiakísérő és egy író, akik megtetszettek egymásnak, elhagyták a családjaikat, és összeházasodtak!

RÉMES!!! De igaz!
 
Ha pedig történetesen olyan író vagy, aki eleven és társaságkedvelő, és ettől a médiakísérőd beléd szeret, te pedig nem viszonzod az érzéseit, az se jobb. Ugyanis továbbra is vele kell utaznod.

Szóval a legjobb, ha kitalálsz valamit, hogy mondjuk cölibátust fogadtál a turnéd idejére. Aztán elhagyod a várost, és soha nem hívod vissza, és soha többet nem mész vissza abba a városba.

De el ne mondd a kiadódnak, hogy miért, különben bajba sodrod a médiakísérődet olyasmiért, ami igazából a te hibád, mert túlságosan is ellenállhatatlan vagy.

Ne feledjétek, azért osztom meg veletek ezeket a dolgokat, mert valljuk be – senki más nem fogja. De ez nem jelenti azt, hogy valaha is bármi ilyesmi történt volna velem.

Maradjatok a vonalban, mert holnap újra jelentkezem a Meg Cabot Túlélési Útmutatója Turnézó Íróknak 3. részével, melynek címe: SOHA NE NÉZZ A SOR VÉGÉRE!

Később folytatom.

Sok szeretettel,

Meg