Ha föladod, lesz belőled valaki

Mindenki arra kíváncsi…

…hogy mi lett Carollal (lásd: az előző bejegyzést, aminek Igaz történet a címe).

A Carol-eset úgy látszik, együttérzést váltott ki az olvasókból. Jó érzés, hogy ilyen sokaknak tetszett a történet, köztük a mamámnak is, aki poénból fölhívott, miután elolvasta, és úgy tett, mintha ő lenne Carol (de nem jött be a trükk, mert hívószámkijelzős a telefonom. Ha-ha!)

Becsszóra, fogalmam sincs, mi lett Carollal. Rákerestem a Google-ban, de nem találtam semmit, szóval úgy tűnik, nem vált valóra élete nagy álma, hogy híres legyen… EGÉSZEN ADDIG, AMÍG ÉN NEM ÍRTAM RÓLA!!!! Azoknak a tanároknak, akik levélben kérdezték, hogy fölhasználhatják-e az írásomat az óráikhoz, üzenem, hogy persze! Azonnal jókedvre derültem, amikor a hétvégén beleolvastam a New York Times Magazinba, és találtam benne egy cikket, ami nagyon is alátámasztja a „gyakorlás” elméletemet. A címe Csillaggá válás, és egy olyan alkotói mozgalomról ír, amely „értelmiségiek laza szövetsége, akik választ keresnek arra a jelentős, bár látszólag alapvető kérdésre, hogy >Mi tesz valakit igazán kiemelkedővé bármilyen területen?<”.

Na és mit gondoltok, mire jutottak több év kutatása után? Hát a gyakorlás. Na jó, azért van még más is. A cikk szerint a kutatás kimutatta, hogy „az utunk kiválasztásánál olyasmit kell keresnünk, amit szeretünk – mivel ha nem szeretjük, aligha fektetünk bele annyi energiát, hogy igazán jól menjen. A legtöbb ember nem szívesen foglalkozik olyasmivel, amiben nem „jó”. Ezért aztán föladják, azzal az indokkal, hogy úgysincs tehetségük a matekhoz, a síeléshez vagy, mondjuk, a hegedüléshez. Ám ami a valóságban hiányzik, az a motiváció, hogy kiemelkedjenek, és hogy eleget gyakoroljanak a haladáshoz.” Ez szerintem is pontosan így van. Én is épp ezért adtam föl a korcsolyázást, a kocogást, a softballt, a főzést, a vezetést, a kosárlabdát, a futást, a mosást, a balettet, a franciát, a színjátszást, a fuvolázást, a festést és a forgatókönyvírást például (a sorrend véletlenszerű).
Azért hagytam őket abba, mert béna voltam mindben. És nem élveztem egyiket sem annyira, hogy hajlandó legyek eleget gyakorolni a fejlődéshez. És most itt ez a tudományos tanulmány, ami bebizonyítja, hogy éppen ez az, amit tennünk KELL – abbahagyni azt, amit nem szeretünk igazán, hogy olyasmire koncentrálhassunk, amit SZERETÜNK. Tökéletes NESZE NEKED mindazoknak a bosszantó fazonoknak, akik egész életemben azzal fárasztottak, hogy „ha föladod, sosem lesz belőled semmi”. Hahó, emberek! Ez a tanulmány bebizonyítja, hogy igenis LESZ. Azért lesz, mert ha föladjuk az unalmas dolgokat, a szenvedés helyett értelmes dologra fordíthatjuk az időnket. Persze azt nem mondom, hogy ha valami az elején nem tetszik, rögtön föl kell adni. Sem azt, hogy ha szeretsz valamit, de nem megy elég jól, hagynod kell a csudába, ahelyett, hogy keményebben dolgoznál. Adj egy esélyt mindennek, aztán tartsd is meg azt a jó szokást egész életedre, hogy nem adod föl, amit szeretsz, és próbálj ki minél több új dolgot. Mert sohasem lehet tudni, melyikről derül ki, hogy igazán NEKED találták ki.

Ha szeretnétek többet tudni erről az alkotói mozgalomról, aminek a tagjai a kutatást végezték, elolvashatjátok 900 oldalas szakmai kiadványukat (Cambridge Handbook of Expertise and Expert Performance), ami a jövő hónapban jelenik meg. Vagy ha valamiért nincs kedvetek, megspórolhatom nektek az energiát azzal, hogy lelövöm a poént: A tudósok arra jutottak, hogy „meglepően kevés a kézzelfogható bizonyíték arra az elképzelésre, miszerint bárki is kiemelkedő teljesítményre volna képes kellő ráfordított munka nélkül. A köztudatban szereplő „tehetség” szerepét valójában jelentősen eltúlozzuk. Más szavakba öntve, a kiemelkedő képesség – legyen szó emlékezőtehetségről, sebészetről, balettról vagy számítógép-programozásól – szinte kivétel nélkül kialakul, nem pedig velünk születik. Igen, a gyakorlás tökéletesít.”

Szegény-szegény Carol! Tess Gerritsen azok közé tartozik, akik rátaláltak arra, amit szeretnek, és aztán rengeteget gyakorolták. Tess rendkívül sikeres orvosi thriller-író, ám ez egy csöppet sem szállt a fejébe. És mivel van egy orvosi diplomája is, igen előkelő helyen szerepel a kezdő íróknak szánt példaképlistámon. Mert nagyon fontos, hogy miközben azon dolgozol, hogy valóra váltsd az álmodat, el is tudd tartani magad.

Később folytatom.

Szeretettel,

Meg